Az evezés technikája, a hajóban használatos vezényszavak, önmentés.

A kenut  vagy kajakot  két ember is könnyedén le tudja vinni a vízre.

kajakot a beülő közepénél fogva, a vállunkra emelve egyedül is le lehet hordani. A kenut legkönnyebben úgy tudjuk levinni a vízre, ha annyian viszik, ahány beülő van benne. Ha van a kenunak kiépített fogantyúja, akkor ezeknél fogva vihetjük a hajót, ha ez hiányzik, akkor a kenu pereménél fogva tudjuk a legkényelmesebben cipelni. Azért, hogy a kezünket ne vágja a hajó pereme ajánlatos egy szivacsot, vagy pólót, vagy törölközőt a kezünk alá tenni.

vízre bocsájtásnál az evezés előtt a hajót mindig a vízfolyással szemben kell vízre tenni és elindulni. Evezés alkalmával, ha a folyón felfelé haladunk azt hegymenetnek nevezzük, ha folyás irányba evezünk, akkor völgymenetben haladunk. Evezés alkalmával a magyarországi folyókon, ha völgymenetbe indulunk el nem „büntet” meg bennünket a folyó, de gyorsabb folyón, mint például a Tisza ukrajnai szakasza, a helytelen beszállás könnyen boruláshoz vezethet. Éppen ezért már a szelíd folyókon is gyakorolni kell a szabályos beszállást, hogy az, szokásunkká váljon. A beszállásnál rakjuk keresztbe a kenulapátot az ülésünk előtt, majd a vízfelőli lábunkkal lépjünk be a hajó közepébe és kezeinkkel a kenu pereméhez fogott lapátokra támaszkodva, emeljük be a másik lábunkat is és üljünk le. A beülést úgy hajtsuk végre, hogy súlypontunk minél alacsonyabban legyen.

A négyes kenuban a hátul a négyes helyen ülő személy a kormányos a hajó parancsnoka. Értelemszerűen az előtte ülő a hármas, majd a kettes és végül a hajó elejében ülő evezős az egyes, azaz a vezérevezős. Mi úgy tanítjuk, hogy a beszállásnál a vezérevezős fogja a hajó orrát, a kormányos száll be először, őt követi a hármas, kettes, végül utoljára a vezérevezős. Fontos, hogy lapos parton mindig a part felől kell beszállni a kenuba, a hajó alja ne érjen le a homokra vagy az iszapra, ebből következik, hogy sem a beszállást, sem a kiszállást nem lehet megúszni száraz lábbal anélkül, hogy ne állna fent a lehetősége annak, hogy sérülést okozunk a hajóban. Meredek parton kénytelenek vagyunk a hajó orrából egyesével beszállni, úgy hogy, végig kell haladnunk a hajó gerincén, átlépve az utunkba eső kenuüléseket. A hajó stabilitását beszálláskor, váratlan események során, a hajó megbillenésekor balanszírozással biztosítjuk. Ilyenkor lapátjaink tollával- mintegy meghosszabbítva a támaszfelületet- a víz felületén előre, hátra történő evező, egyben támaszkodó mozdulatokat végzünk.

okan szállnak be lapos parton völgymenetben indulva, úgy, hogy a kormányos száll be utoljára. Ezzel csak az a probléma, ha ez a fajta beszállási technika válik szokásunkká, keményebb vízen könnyen pórul járhatunk. A beszállás után az evezés megkezdése előtt a hajót ki kell „súlyozni”, ezt úgy hajtjuk végre, hogy lapátjainkat a térdünkre rakva addig helyezkedik a legénység, amíg a hajó nem billen egyik oldalra sem, hanem vízszintesen stabilan áll.

Az ülésrendnél jó, ha úgy helyezkedünk el, hogy a nagyobb testsúlyú túrázók a hajó hátsó ülésein, míg a kisebb testsúlyú személyek a hajó elejében foglalnak helyet. A vezérevezős lehetőleg könnyebb testsúlyú és jó ütemérzékű túrázó legyen. A legénység mindig a vezérevezőshöz igazodik, és az ő ritmusában evez.

kikötésnél is a folyó sodrásával szemben, azaz hegymenetben kell kikötnünk. Az evezés végén a  hajó sebességét le kell lassítani, a hajót úgy kormányozzuk, hogy az, párhuzamosan álljon a parttal. A kiszállásnál először a vezérevezős száll ki és megfogja a hajó orrát, ezzel segítve a többiek kiszállását, utoljára a kormányos, azaz a parancsnok száll ki a hajóból.

ezényszavak a hajóban: az elindulásnál „az egész kész, rajt” vezényszóval indítjuk el a hajót. Az „állj” vezényszóval állítjuk le az evezést. Ha valamilyen oknál fogva fékezni akarjuk a hajót, akkor az „állj, tarts” az utasítás. Ha hátra felé akarunk evezni, akkor „egész hátraevezéshez kész, rajt” a vezényszó. Ha gyorsan akarunk fordulni, és azt a kormányos már egyedül nem tudja megoldani akkor például „jobboldal előre, baloldal hátraevezéshez kész, rajt” az utasítás. A hajó stabilitásának biztosítására a „balansz” vezényszavat használjuk.

nnak, aki még életében nem evezett annak mindenképpen ajánlatos gyakorlati oktatáson részt venni, mert az evezés technikáját nem lehet leírásokból megtanulni.

A túrakenuban a túrázó menetiránynak megfelelően előre nézve ül. A kenu széléhez közelebb eső lábát behajlítja, és maga alá húzza, és azon támaszkodik. A kenu szélétől távolabb lévő lábát enyhen hajlítva előre nyújtja, és a sarkán vagy a talpán támaszkodik.

Az evezésnél a legénység egyik fele a jobb, a másik fele, a baloldalon evez. Az a szerencsés, ha a jobb és baloldali evezések felváltva követik egymást. A hajó akkor a legstabilabb, ha a legénység egyszerre evez, és állandóan kontaktusban van a vízzel. A kenu az evezés szünetében válhat instabillá.

A túrázó a belső kezével a kenulapát mankóját fogja, a külső kezével közel fog a kenulapát tollához. Az evezés fázisai: vízfogás, áthúzás, szabadítás, előkészítés.

Törekedni kell arra, hogy az evezés során a törzs és karizmainkkal adjuk át az erőt a lapátnak, a vízfogásnál jól előre kell nyúlni és igyekezzünk közel a kenu teste mellett húzni a lapátot, és hosszú egyenletes nyugodt tempókkal haladjunk.

kormányzás külön tudomány, kevesen tudnak jól kormányozni. A jó kormányos nem váltogatja az oldalakat kormányzás közben, és ő is együtt evez a többiekkel, csak közben kormányoz is. Az áthúzó szakasz végén a szabadítás előtt csuklóból el kell fordítani a kenulapátot, úgy hogy annak tolla párhuzamos legyen a hajótesttel. Így a kenulapát kormánylapátként működik és attól függően, hogy melyik irányba kell korrigálni a hajó futását, vagy befelé húzzuk, a lapátot, vagy eltoljuk azt a hajótesttől. Fordulásnál ugyanez a feladat, csak intenzívebb mozdulatokkal és a szükséges mennyiségben és erősséggel ismételve azt. Erős sodrásban, szélben, vagy éles kanyarban a legénység többi tagjának is be kell segítenie a kormányzásba.

A kajakban a beszállás, hasonló, mint a kenuban, azzal a különbséggel, hogy a lapát egyik tollát, a domború felével le kell támasztani a meder aljára vagy a part szélére, miközben a lapátszárát odafogjuk a hajó pereméhez, így mindkét kezünkkel a lapát szárára támaszkodva lépünk be a hajóba. A kajaklapát tolla 90 fokkal el van forgatva egymáshoz képest. Ennek előnye, hogy szeles időben a szél nem csavarja ki a kezünkből a lapátot. A kajaklapátot egyik kezünkkel fixen, a másikkal lazán fogjuk, ez teszi lehetővé, hogy minden egyes evezési ciklusnál forgassuk a lapátot. Az evezés fázisai: vízfogás, áthúzás, szabadítás, forgatás- előkészítés. Itt is törekednünk kell hosszú, nyugodt, egyenletes tempókra. Az egyik kezünkkel húzzuk, a másik kezünkkel toljuk a lapátot.

A kajakban, ha be van építve a kormánylapát, akkor könnyű dolgunk van a kormányzással. A tanulásnál szerencsésebbnek tartjuk, ha nincs kormánylapát, így a túrázó kénytelen megtanulni, kajaklapáttal kormányozni, ami mindenképpen előnyére válik. A lapáttal történő kormányzást több mozdulattal is segíthetjük. A legegyszerűbb az, ha figyeljük a hajó orrának a mozgását és evezésközben éppen annyit, korrigálunk, a lapát hajó farához történő erőteljesebb behúzásával, hogy a hajó továbbra is egyenesen haladjon. Ha durvább korrekcióra van szükség, akkor a lapát betartásával a helyes irányba fordíthatjuk a hajót. Ez a fajtakorrigálás, azért nem szerencsés, mert ezzel a mozdulattal lefékezzük a hajó futását. A túrakajakok általában gyorsak jó manőverező képességgel rendelkeznek, így akár helyben is megfordulhatunk velük. Ilyenkor csak annyit kell tennünk, hogy az egyik lapáttal előre a másikkal hátra kell eveznünk.

zt szoktam mondani, hogy a kenuval művészet felborulni, de „művészek” mindig vannak. Borulásnál a legfontosabb, hogy ne essünk pánikba, ha kell, nyugtassuk meg társainkat. Az első dolog, hogy számoljuk meg megvagyunk-e mindannyian. Utána ússzunk egy oldalra és egy határozott mozdulattal, fordítsuk vissza a hajót a hossztengelyénél fogva. Nagyon valószínű, hogy a hajó félig telel lesz vízzel. Azért kell egy mozdulattal visszafordítani, mert, ha többször kísérletezünk, a hajó megtelhet vízzel, és hiába van benne légzsák, könnyen elsüllyedhet. Ezután szedjük össze a csomagjainkat és rakjuk be a kenuba, majd a kenuszélébe kapaszkodva ússzunk ki a partra. Fontos, hogy úgy kapaszkodjunk a hajóba, hogy az, vízszintes maradjon, és több víz már ne folyjon bele. A partot érés után pakoljuk ki a csomagokat, és a hajóból hossztengelyénél elfordítva öntsük ki a vizet. Fokozatosan és óvatosan tegyük, ne próbáljuk tele vízzel megemelni a hajót, mert az megroppanhat. Üljünk vissza a hajóba és folytassuk a túrát.

Úszásközben előfordul, hogy elfáradunk, esetleg görcsöt kapunk, ilyenkor is maradjunk nyugodtak. Próbáljunk meg pihenni, lazítani a hátunkra feküdve lassú mozdulatokkal csurogni, úszni. Ha hínáros vízbe kerülünk, ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, hanem kis nyugodt mozdulatokkal, ha szükséges a hátunkra fekve ússzunk ki a hínárból.

Ha a társunknak vagy másoknak akarunk segíteni, akkor azt evezőlapáttal, kötéllel, dobózsákkal, vagy valamilyen úszó tárggyal tegyük. A nyíltvízen ne akarjuk behúzni a hajóba, mert az, boruláshoz vezethet. A kenuba kapaszkodva vontassuk partra. Úszva menteni nehéz dolog csak a nagyon jó úszók vállalkozzanak erre a feladatra.